Beszámolók

Sorsdöntő találkozó a Nemzeti Park Igazgatósággal

2017 május 09

Ez a találkozó gyakorlatilag megpecsételte a kilátó-projekt sorsát. Gyorsan kiderűlt ugyanis, hogy - hiába az erős társadalmi támogatottság - a természetvédelmi hatóság (DINPI) nem támogatja a projektet, annak környezetvédelmi kockázatai miatt. Érveik között első helyen szerepelt az, hogy a növekvő túristaáradat, a kilátó körüli szűk terepen veszélyezteti az ott fellelhető értékes növényzetet, az amúgy Natura 2000-es besorolású területen. A Parkerdő Zrt szintén jelen lévő képviselői elviekben továbbra is támogatták az ötletet, ugyanakkor ismertették az engedélyezési eljárás folyamatát, annak nehézségeit és érintették az üzemeltetéssel járó felelősség kérdéskörét is. Az engedélyezési folyamatban kulcsfontosságú kormányhivatal képviselői pedig elmondták, hogy a Nemzeti Park szakmai álláspontját a döntéshozók nem nagyon szokták figyelmen kívül hagyni. Ezt követően a Magyar Természetjáró Szövetség képviselője is azt fejtegette, nincs igazán szükség erre a kilátóra. Mindezek fényében a szervezők kénytelenek voltak belátni, hogy az engedélyezési eljárás sikeres véghezvitelére minimális esély sem mutatkozik.

Nemzeti Park Igazgatóság előzetes véleménye

Az alábbi három oldal az NPI előzetes véleményét tartalmazza. Megfontolandó és megválaszolandó felvetések vannak ebben a dokumentumban. Amennyiben ezzel kapcsolatosan van ötlet, vélemény, kérem osszák meg a szervezőkkel.

Helyzetjelentés - egy éve indult a projekt

Lassan egy éve már, hogy elindítottuk ezt a kezdeményezést, érdemes összefoglalni, hol tartunk. A kilátó ötletét erős civil támogatás övezi: magányszemélyek, helyi civil szervezetek és önkormányzatok egyaránt felsorakoztak a projekt mellett. A műszaki tervek rendelkezésre állnak, a Pilisi Parkerdő elviekben hozzájárult a létesitéshez. Az elmúlt időszak a szükséges engedélyek és hivatalos állásfoglalások beszerzésével telt, ez a folyamat meglehetősen bonyolultnak és időigényesnek bizonyult. E téren a legfrissebb fejlemény a Nemzeti Park Igazgatóság előzetes természetvédelmi kezelői véleménye. A továbbiakban folytatjuk az engedélyezési eljárást, majd - ha az engedélyek már rendben vannak - elkezdjük az adományok gyüjtését. Látszik, hogy ez a projekt - egyebek mellet - jelentős kitartást is igényel. Szóval: kitartás!

Csúcstalálkozó - Május 2016

2016 februárban - civil összefogásra buzdító felhívással - indult az a projektelynek célja, hogy kilátó épüljön a Nagy-Kevélyre, erre az 534 m magas csúcsra,mely kedvenc úticélja a környező települések természetkedvelő, túrázni vágyó polgárainak.
A kezdeményezés jó fogadtatásra lelt, nagyon sokan csatlakoztak és vállaltak konkrét feladatokat a projektben. Civil szervezetek és önkormányzatok biztosítottak támogatásukról, előkerült egy kész tervdokumentáció (köszönet érte a pilisborosjenői Bihalyi házaspárnak), és a Pilisi Parkerdő Zrt. sem zárkózott el a kezdeményezéstől. Az engedélyezési eljárásnak még az elején járunk, jónéhány lépés hátra van, és elöttünk még az adománygyűjtés nehéz folyamata (a becsűlt költség 5.5 MFt) és maga a kivitelezés is. A lelkesedés viszont töretlen. Ezt igazolta az a találkozó amely május 2.-án jött létre a kilátó tervezett helyén, a Nagy-Kevélyen.

A szervezők már hetekkel korábban meghirdették (a projekt facebook-oldalán és honlapján) a Csúcstalálkozót, az esemény elötti napokban pedig plakátokon is hirdették a környező településeken. Vasárnap délután, gyönyörű időben indultak kisebb-nagyobb csoportok a környező településekről a Nagy-Kevély felé, hogy a meghírdetett időpontban, délután ötkor fenn a csúcson találkozzanak.

Közel százan jöttek össze Békásmegyerről, Budakalászról, Csobánkáról, Óbudáról, Pilisborosjenőről, Pomázról, Ürömről és Szentendréről. A résztvevők megtekintették a kilátó tervezett helyét (a betonpillérek még a helyükön vannak) és a tervrajzokat, meghallgatták a szervezők rövid beszámolóját a projekt jelenlegi állásáról és a további lépésekről, megosztották egymással véleményüket, végül egy csoportkép erejéig összegyűltek a csúcs közelében lévő tisztáson. Sokan ekkor iratkoztak fel a projekt levelezőlistájára is. Azzal a jó érzéssel köszöntünk el egymástól, hogy sokan vagyunk akik - azon túl, hogy örülnénk a Nagy-Kevély kilátónak - tevőlegesen is részt veszünk annak megvalósításában. Ha ez így marad, akkor lesz kilátó a Nagy-Kevélyen.

© 2016 Ábel Madaras
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el